Ezek a legdrágább és a legolcsóbb utcák a Balatonnál, itt a lista
Drágultak a balatoni megyék
Amíg Budapesten gyengélkedett a lakáspiac a koronavírus-járványban, addig ugyanebben az időszakban élénkült a Balatonhoz közeli ingatlanok iránt a kereslet, a legfrissebb adatok szerint.
“Az utóbbi időszakban kétsebességessé vált a használt lakások országos piaca. 2019 második felében, majd a koronavírus-járvány hatására 2020 elején megtorpant a korábban tempósan bővülő budapesti lakáspiac és nehezen indult újra az idén. Ezzel szemben a fővároson kívüli piac nagy részén, így Somogy, Veszprém és Zala megyében is élénk maradt a lakáspiac és folytatódott a korábban elindult drágulás. Ez elsősorban a Balaton partján lévő települések iránti kiugró érdeklődésnek köszönhető”
– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Remek példa erre Somogy megye, ahol 2019-ben 226 ezer forint volt az ingatlanok egy négyzetméterre jutó átlagára, 2020-ban azonban már elérte a 310 ezer forintot, ami 37,2 százalékos növekedést jelent.
Veszprém megyében ennél is magasabbak voltak az átlagárak. Ott 2019-ben 279 ezer forint volt az egy négyzetméterre jutó átlag, a következő évben azonban ez az érték 336 ezer forintra növekedett.
A harmadik megye pedig Zala, ahol két éve még átlag 239 ezer forintos négyzetméteráron cseréltek gazdát az ingatlanok, tavaly azonban már 265 ezer forintos négyzetméteráron lehetett lakást vásárolni – áll a hirbalaton.hu cikkében.
Ezek a legdrágább balatoni utcák...
Lista készült a Balatont érintő megyék legdrágább utcáiról is.
2020-ban Somogy megyében a fonyódi Fürdő utca volt a legdrágább, 1,082 millió forintos átlagos négyzetméterárával. A második és harmadik helyen a siófoki Deák Ferenc sétány és a Beszédes József sétány állt, 966 ezer és 917 ezer forinttal.
Veszprém megyében is nagyon hasonló árakon cseréltek gazdát a megye top-utcáiban az ingatlanok.
Ott a balatonfüredi Erkel Ferenc utca volt a legdrágább 1,02 millió forintos átlagos négyzetméterárral. Ez utána teljes települések következtek: a második hely Balatonakarattyáé volt 965 ezer, a harmadik pedig Tihanyé 961 ezer forintos négyzetméterenkénti átlagárral.
Zala megye árai némileg elmaradtak a másik két balatoni megye mögött.
A hivatalos utcaszintű adatok szerint a múlt év során Hévíz közterületei vitték a prímet: a fürdőtelepülés Kölcsey Ferenc utcája szerezte meg az első helyet 649 ezer forintos átlagos négyzetméterárral. A második helyen József Attila utca állt 647 ezer, a harmadikon pedig a Rózsa köz 629 ezer forintos árral.
... és a legolcsóbb települések
Számba vették a három megye legolcsóbb településeit is. Somogyban tavaly 50 és 63 ezer forint között voltak a legalacsonyabb négyzetméterárak, amelyek Somogyudvarhelyhez, Fonóhoz, Somogysárdhoz, Böhönyéhez tartoztak.
Veszprém megye legolcsóbb teleülése 2020-ban Bodorfa volt 18 ezer forintos átlagos négyzetméterárával. Emellett még Nemeshany, Bakonypölöske és Kiscsősz sorolható a legalacsonyabb árú települések közé, amelyekre 22-39 ezer forintos ár volt jellemző.
Zala megyében ettől valamivel magasabbak voltak a legolcsóbb települések tavalyi árai: itt Gáborjánháza volt a legolcsóbb település 25 ezer forintos átlagos négyzetméterárral. Emellett még Pórszombat, Lispeszentadorján, Maróc is a legolcsóbb települések közé voltak sorolhatóak a 32-33 ezer forintos árukkal.
Az új lakás vásárlás álmából könnyen rémálom is lehet! - Újabb történet került elő
Az új lakások piacán már évek óta problémát okoznak az elővásárlási szerződések körüli feszültségek - csúszó átadások, megemelt árak, szerződésbe foglaltaktól eltérő méret, vagy kialakítás. A feszültségek általában a vevő, az eladó és a kivitelező között húzódnak, a fő problémát pedig látszólag a tágan értelmezett vis maior kikötések okozzák a szerződésekben - világít rá a Telex tegnapi riportja, ahol a Forest Hill lakóparkfejlesztésen keresztül mutatják be, milyen problémák is üthetik fel rendre a fejüket az elővásárlási szerződések esetén. A jelenség mindazonáltal nem egyedi és olvasóink például már évekkel ezelőtt küldtek be hasonló tapasztalatokat. Bár régen ez nem jelentett túl nagy kockázatot, de manapság már közös (fejlesztő és vevő) rizikójává vált a kivitelezés előtt akár évekkel lefoglalt lakások végső ára. Meg kell szokni és tanulni mindenkinek az új világ kihívásait.
Az új lakás vásárlás álmából könnyen rémálom is lehet! - Újabb történet került elő
Ahogy szigorodnak a jogszabályok, úgy válnak egyre népszerűbbé a környezetkímélő lakásfejlesztések, ami a lakásfejlesztő vállalkozások forgalmán is érződik. Ugyanakkor sokszor a vásárlás megfékezése teszi a legtöbbet környezetért, hiába sarkallnak fejlesztésre a kormányzati támogatások.
Ezek a legdrágább és a legolcsóbb utcák a Balatonnál, itt a lista
Az egymillió forintot is meghaladják a Balaton legfelkapottabb utcáinak négyzetméterárai. A koronavírus járvány hozott jelentős fellendülést a térség ingatlanpiacán.