Drasztikusan csökkent az új lakáshitelek aránya
Szembeötlő az is, hogy a lakáscélú hitelek deviza-összetétele jelentősen módosult idén. Míg tavaly mindössze 12 százalékot tettek ki a forintban felvett lakáskölcsönök, addig idén a lakáscélú forinthitelek aránya 36 százalékra emelkedett.
Az euróalapú kölcsönök aránya 46 százalékot, a svájcifrank-alapúaké pedig 17 százalékot mutat az idén, miközben tavaly a lakáscélú kölcsönök döntő hányadát svájci frankban nyújtották a kereskedelmi bankok.
A vezérigazgató-helyettes szerint három tényezőre vezethető vissza a forintkölcsönök előretörése a lakossági hitelezésben. Egyrészt idén július 1-jével változott a lakáskölcsönök támogatási rendszere, amely előrehozott keresletet generált, másrészt a csökkenő jegybanki alapkamat teret engedett annak, hogy a forinthitelek kamatai is mérséklődjenek. Végül pedig szintén lökést adott a forinthiteleknek, hogy a folyósításban több bank is beszüntette a svájcifrank-alapú kölcsönök nyújtását, és így a csökkenő devizahitelezésben az euróalapú hitelek lettek az uralkodóak.
A lakossági hitelezés kockázatai kétségtelenül megnőttek az utóbbi időben - mondta a vezérigazgató-helyettes.
Sztanó Imre hozzátette: az idei első negyedév tapasztalata az volt, hogy a magasabb kamatszint, a gyengébb forintárfolyam és a kamatokban jelentkező országkockázat miatt a hitelállomány minősége romlott, és ez igaz volt a teljes magyar bankpiacra is, azonban mára a romlás megállt, a portfólió minősége stabilizálódott.
Az új lakás vásárlás álmából könnyen rémálom is lehet! - Újabb történet került elő
Az új lakások piacán már évek óta problémát okoznak az elővásárlási szerződések körüli feszültségek - csúszó átadások, megemelt árak, szerződésbe foglaltaktól eltérő méret, vagy kialakítás. A feszültségek általában a vevő, az eladó és a kivitelező között húzódnak, a fő problémát pedig látszólag a tágan értelmezett vis maior kikötések okozzák a szerződésekben - világít rá a Telex tegnapi riportja, ahol a Forest Hill lakóparkfejlesztésen keresztül mutatják be, milyen problémák is üthetik fel rendre a fejüket az elővásárlási szerződések esetén. A jelenség mindazonáltal nem egyedi és olvasóink például már évekkel ezelőtt küldtek be hasonló tapasztalatokat. Bár régen ez nem jelentett túl nagy kockázatot, de manapság már közös (fejlesztő és vevő) rizikójává vált a kivitelezés előtt akár évekkel lefoglalt lakások végső ára. Meg kell szokni és tanulni mindenkinek az új világ kihívásait.
Az új lakás vásárlás álmából könnyen rémálom is lehet! - Újabb történet került elő
Ahogy szigorodnak a jogszabályok, úgy válnak egyre népszerűbbé a környezetkímélő lakásfejlesztések, ami a lakásfejlesztő vállalkozások forgalmán is érződik. Ugyanakkor sokszor a vásárlás megfékezése teszi a legtöbbet környezetért, hiába sarkallnak fejlesztésre a kormányzati támogatások.
Ezek a legdrágább és a legolcsóbb utcák a Balatonnál, itt a lista
Az egymillió forintot is meghaladják a Balaton legfelkapottabb utcáinak négyzetméterárai. A koronavírus járvány hozott jelentős fellendülést a térség ingatlanpiacán.